Sziasztok!

Igántkó Imre és jómagam vágtunk neki a végén kicsit izgulva, ennek a jól megszervezett, de kalandos útnak. Budapestről Dohába (Katar) repültünk, majd ott 7,5 óra várakozást követően Denpasarba (Bali). A minden igényt kielégítő hotelben elkényelmesedtünk, egyedül az internettel volt apró gond és azzal, hogy én ezekkel a szerintem primitív táblagépeken nem vagyok gyakorlott. 2 napon át megnézhettük Balit, teljesen privát idegenvezetéssel, sofőrrel, városi terepjáróval. Az indonéz angol és a magyar angol izgalmas keverék volt. A negyedik napon átrepültünk a fogyatkozás helyszínére, sajnos azt is csak dél-sulawesi átszállással tudtuk megközelíteni, 40 perces stopover izgalmas tud lenni. (Mellesleg az EU-ból kitiltott LionAir kifogástalanul szolgáltatott, nyoma se volt semmi fapados szörnyűségnek.) Gyönyörű és elegáns hotelbe érkeztünk Paluba (Közép-Sulawesi), ahol aztán a szoba apró hibákat rejtett magában, de amit tudott orvosolt a személyzet. Gyakorlatilag legalább egy hónapon át figyeltem az érkezést megelőzően Palu időjárását, semmi jóval nem biztatott, szinte mindig volt felhő ott a műhold képek szerint, végül a radarképekre tértem át, azok alapján úgy tűnt van némi remény.

A fogyatkozás napjára az előrejelzések se tudtak megegyezni, ahány weblap, annyiféle időjárást mutatott, a legjobb előrejelzés a gyengén-közepesen felhős, a legrosszabb: felhőszakadás és 80 % csapadék valószínűséget írt. Megérkezéskor az online adatok szerint éppen felhőszakadás volt, valójában 50 %-ban felhős ég mellett gyönyörű napsütés. Nem értem, hogy lehet ez, ugyanis repülőtérrel rendelkező (ahol fontos az időjárás) 200 ezres városról van szó. A repülőtér modern és kb. akkora mint Ferihegy, forgalma is akkora, cask az Indonéziában van (nem Svájcban) és Szegednyi méretű városban. Estére tovább oszlott a felhőzet. Éjjel kinéztem, nagyon megnyugtatott a csillagok látványa. 1/2 5-kor keltünk. 5 órakor indultunk a megfigyelés helyszínére: koordináták: 0°59'26.77" S; 119°52'26,77" E. A falu neve Kota Pulu, közel Biromaruhoz és Paluhoz. Ez egy sportpálya melletti szabad terület. Már indulás után feltűnt, hogy szinte minden sarkon két rendőr áll, a megfigyelés helyszínéhez közel az azzal fokozódott, hogy állig felfegyverzett katonák is társultak. A fokozott készültség oka az volt, hogy a sportpályán az Indonéz Miniszterelnök-helyettes tekintette meg a fogyatkozást. Mi pedig cask néztük a sok kevlár sisakos katonát, páncélingben, automata fegyverekkel, sőt még egy helikoptert is. A környező hegyekből rank lőhettek volna gránátot, ezért aztán a szokásos túlzott óvatosságomnak megfelelően egy beton csatorna mellé települtünk, ha az első lövés nem talál, akkor nagy biztonságot nyújtott volna. A fogyatkozás nagy békességben, a részlegesség bemutató szerűen zajlott, a közelben egy másik két fős magyar csapat dolgozott, valamint egy új-zélandi. Rengeteg kedves helyi érdeklődő egyáltalán nem zavarta az észlelést. Sajnos a teljességre egy kisebb fátyolfelhő együttes a Nap elé ment, ez rontotta a korona látványát, de a többi csodálatos volt. 2 perc 24 másodpercig élvezhettük a csodát.


A fogyatkozást követően a forró déli időben pihentünk, majd városnézés következett. Kevés ott a turista, ezért szívesen fényképezkedtek velünk. A végén már akciófilmbe illően menekítettek ki minket vendéglátóink, amin jót derültünk. Következő napon nagyon sima leszállásokkal és nagyon izgalmas rövid átszállással repültünk vissza Balira, ahol még másfél napig élvezhettük a luxusszállodák hibátlan parkjait, a tengerpart éttermeit. Szembesülhettünk Bali kettős arcával, a fehér ember összes gyarlóságával, leginkább a végtelen phentermine for sale önzésével és mindenfajta empátia hiányával. A stresszt fáradság váltotta fel, de valahogy végigszenvedtem a 14,5 órás hazafelé tartó utat, amit egy dohai rohanás a sok-sok km hosszú reptéren tett változatossá. Budapesten hihetetlen simán landoltunk a Qatar légitársaság gépével, akik nem véletlenül a világ legjobbjai között vannak. Részemről köszönöm a szponzorációt Varró László barátomnak, aki remek, nagy teherbírású Induro állvánnyal segített.

Üdvözlettel:

Brlás Pál

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Események

Nincsenek események
Joomla templates by Joomlashine