Láttam én már a Vénuszt szabad szemmel nappal - véletlenül, és nem mostanában - úgy 20 évvel ezelőtt.

Egészen más, ha az ember szándékosan keresi és találja meg. Nem nagy dolog tudom, de nekem mégis siker, ha fényes nappal találom meg.

Február 25-én nekivágtam. Az idő ragyogó volt, így gondolkodtam: a Nap 17.20-kor nyugszik, a Jupiter 19.55-kor, a Nap előnye kb. 2,5 óra. A Vénusz 13.22-kor delel, a Jupiter 15.30-kor. Iránytű Délnek fordítva, a Hold és a Nap mutatja az ekliptikát, segédeszköz: 20x50-es binokulár.

Öt perc múlva már kissé fölényesen jegyzeteltem, mert a látómezőben a két bolygó kissé szűken ugyan, de szépen látszott.

Február 26-án rossz idő volt, de 27-én megismételtem a produkciót - siker! Az idő 15.15 ragyogó napsütéses kék ég, és a két aranyló pont közel egymáshoz.

Március 22. hétfő, 19.30 szakkörről siettem haza, a buszmegállóban már figyeltem a Hold közelében fénylő kis pontot (Aldebaran). Elég felhős volt az ég, de az új binokulár mégis szépen debütált, nem jelentett ellenfelet a fátyolfelhő. A fedés kezdetét sajnos lekéstem - perceken múlott. A fényes oldalon megvártam a jelenést, az óra 21.00-át mutatott. Ezzel sikerrel vizsgázott távcsövem. (Egészen más, jobb, mint a 20x50-es).

És egy újabb megfigyelésem Pécsbányáról - 36h 58m korú holdsarló április 17-én:

Vida Tibor (Astra 1999/3. p. 5.)

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Események

Nincsenek események
JSN Gruve template designed by JoomlaShine.com