A Draco Csillagász Szakkör 1976-ban azzal a céllal jött létre, hogy a Bólyban és környéken élők, a természettudományok iránt fogékony érdeklődők számára lehetővé tegye a csillagászat, az űrkutatás és a rokon tudományok, azok friss eredményeinek megismerését. Távcsöves bemutatókat, előadásokat, találkozókat, csillagászati táborokat, asztronómiai témájú kiállításokat és közös észleléseket szervez, melyhez biztosítja a szükséges eszközöket is. 1996-tól a szervezet átalakult és a bólyi Kulturverein részeként, valamint az MCSE helyi csoportjaként, mint önálló egyesület él tovább.

Megalakulásakor a szakkör komolyabban foglakozott a légköri jelenségek megfigyelésével. Az e témában összegyűlt információkat a Cirrusz és az Atmoszféra című időszakos kiadványokban adták a szerkesztők (Dalos Endre és Tepliczky István) közzé. 1979-től a csillagászat, ezen belül is a Hold megfigyelése került előtérbe, és a kiadvány neve Draco-ra változott. A szakkört alapító Dalos Endre jelenleg Pakson él. ott végzi a Draco szerkesztését. Az évente négyszer megjelenő folyóirat révén kapcsolatot tartunk hazánk, a környező országok, és a világ távolabbi tájain élő amatőrcsillagászokkal.

Szakkörünk kistérségi szerepet tölt be itt, Baranya aprófalvas déli végein. A szakkörre Töttöstől Mohácsig, Nagynyárádtól Himesházáig járnak, több-kevesebb rendszerességgel, az érdeklődők. A fontosabb, látványosabb csillagászati események alkalmával távcsöves bemutatókat tartunk Bólyban és környékén. Az érdeklődő gyermekek számára csillagászati, természetismereti táborokat szervezünk.

Csillagászati tábor a majsi erdészháznál

Elmélyült baráti és szakmai kapcsolat fűz bennünket a Csallóközi amatőrcsillagászokhoz, akiknek táborait immáron több mint két évtizede rendszeresen látogatjuk.

A hasonló érdeklődési körű emberekkel kapcsolatot alakíthatnak ki tagjaink. Jó kapcsolatokat ápolunk a pécsi Astra Pécsi Csillagászati Egyesület tagjaival, valamint a bajai Obszervatórium vezetőségével, így tagjaink állandó résztvevői a BANACAT-nak, a pécsiek rendezvényein is állandó jelenlevők vagyunk, valamint olykor az MCSE rendezvényire is eljutunk. Ezek a kapcsolatok fontos szakmai továbblépési lehetőséget biztosítanak tagjaink számára.

Az elmúlt néhány évben sikerült fejlesztenünk műszerparkunkat, és nemrégen elkészült Gyuricza István tagtársunk Triangulum magáncsillagvizsgálója a Mohács melletti Bárban.

A Triangulum csillagvizsgáló főműszere és az azzal készült Androméda-köd fénykép

Az utóbbi időszakban szabadidő hiányában sajnos szakköri összejöveteleink időszakossá váltak, de az érdekesebb égi jelenségeket egyénileg, vagy csoportosan mindig megfigyeljük.

Käsz László
7754 Bóly, Széchenyi tér 11.
Tel.: (20) 474-6750
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

További info

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Események

Nincsenek események
Joomla templates by Joomlashine